A minap elhatároztam, hogy vásárolok egy elektromos kerékpárt. Előzménye volt, hogy Mallorcán kikölcsönöztem egyet, és sokkal kellemesebb volt vele tekerni - egy kis rásegítéssel - főleg az emelkedőkön.

Hazaérve elkezdtem böngészni az üzletek kínálatait. Elsőre megdöbbentem, amikor 400-800 ezer forint körüli árakkal találkoztam, de belefutottam 4,2 millió (!) forintos árba is. Ezért a jól bevált használt piachoz fordultam. Apróhirdetési oldalakat kezdtem böngészni, amikor is rátaláltam egy kellemes külsejű, 115 ezer forintra hirdetett elektromos kerékpárra, Dunakeszi egyik kerékpárszaküzletében. 

Felhívtam a megadott számot, ahol a tulajdonos jelentkezett. Elmondta, hogy egy barátja adta be az üzletébe ezt a használt, de alig 30 üzemórás akkumulátorú kerékpárt. Tájékoztatott arról is, hogy akár ezer töltést is kibír egy akku, így mondhatni új volt a szerkezet - ami nem mellékes, hisz egy akkumulátor ára is több tízezer forint. Akárcsak a notebookoknál, itt sem mellékes az akku állapota. 

Kérdeztem, hogy amennyiben másnap munkaidőben odamegyek, akkor ki tudom-e próbálni, fel lesz-e töltve. Ő azt mondta, hogy egy hónapja töltötték, azóta nem használták, a kirakatban áll - nyilván nem merült le. Én a biztonság kedvéért külön megkértem, hogy reggel tegyék fel töltőre. Mivel Winkler úr elmondta, hogy ő talán nem lesz bent, kértem, hogy a kollégájának feltétlenül szóljon - aki bent lesz -, hogy menni fogok, legyen üzemkész, mert én nem szoktam sokat tökörészni, kipróbálom, s ha tetszik a cucc, megveszem. Azt hiszem az eladók álma vagyok, mivel nem igazán alkudozom, nem szoktam hosszasan vizsgálódni, és nem szoktam azt mondani, hogy "majd még alszom rá egyet". Én ott azonnal döntést hozok, gyors vagyok, pontos és megbízható vásárló. Ennek reményében másnap útra keltem.

Megérkeztem a bolthoz, ahol egy fiatalember fogadott, láthatóan ő volt a bolti eladó segéd, valamint szerelő is lehetett, mert éppen egy kerékpárral pepecselt. Üdvözöltem őt, s elmondtam, hogy jöttem megtekinteni az elektromos kerékpárt...

A fiatalember rám nézett tágra nyílt szemekkel, s közölte, hogy náluk nem kapható ilyesmi. Egyébként nem volt olyan nagy a kínálat, talán 15-20 kerékpár lehetett a boltban. Így nem feltételeztem, hogy téved. Kétszer is rákérdeztem, de ő mindvégig kitartott amellett, hogy a Winkler kerékpárbolt nem tart elektromos kerékpárokat. Ekkor megkértem, hogy hívja fel a főnökét, és kérdezze meg, hogy ez esetben miért is vagyok én itt? Kérdezte, hogy én kivel beszéltem ezt meg. Elmondtam, hogy Winkler Tamás vagy József vagy Sándor, nem emlékszem. Winkler. A névadó. Erre tovább meregette a szemét, mintha nem a Winkler kerékpárboltban állnánk. Gondolkozott egy keveset, majd kibökte: - Talán Winkler Ede, nem? Erre nem tudtam mit mondani, nyilván ő, ha Winkler, és a bolt névadó tulajdonosa, és a fiatalember főnöke. Miért találgattat velem a keresztnevekről?

Sikerült hát telefonhoz nyúlnia az eladónak, s rácsörgött Winkler Edére. Fél perces beszélgetést folytattak, amiből én csak a fiatalember szavait hallottam: - ...igen, tudom, persze, hogyne.

Nocsak - gondoltam magamban - ezek szerint mégis van itt ilyen kerékpár. Sietve letette, majd a legnagyobb természetességgel közölte, hogy természetesen van új, és használt elektromos kerékpár is, ott a szemünk előtt, egy méterre, a 15-20 darab kerékpár között. Kissé csodálkoztam, hogy ezt nem tudta, vagy nem akarta tudni? Mindegy. Kértem, hogy mondja el az árakat. Ő fejből (!) rábökte, hogy az új 270 ezer, a használt 115 ezer forint. Ekkor rákérdeztem, hogy ha fél perce még azt sem tudta, hogy van a szemünk előtt két elektromos kerékpár, akkor most honnan tudja már az árakat is? Erre nem reagált. Kértem, mutassa be nekem a használtat, ami miatt jöttem.

Kimentünk a bolt elé, levette a kirakatra felláncolt egyetlen kerékpárt, ami az elektromos kerékpár volt. Nehéz lehetett nem tudnia róla, hisz nyilván nyitáskor saját maga tolta ki, s kötözte fel az ablakhoz. Átnyújtotta, és azt mondta: tessék kipróbálható, üzemkész. Ráültem, mindkét kereke lapos. Kértem, tegye használhatóvá. Ekkor felfújta a kerekeket, ismét átnyújtotta: tessék, üzemkész. Kértem, mutassa meg hol kell bekapcsolni, hogyan kell használni. Ekkor felült rá, tekert pár métert - elég ügyetlenül - majd közölte: - Ez nincs feltöltve.

Mondanom sem kell, ekkor már tudtam, hogy a Jóisten nem nekem szánta ezt a kerékpárt. Én tiszta szívemből megvetem a töketlenséget, a tutyi-mutyiságot, a balekoskodást, a felkészületlenséget. Ez nem megengedhető a mai piaci versenyben. Ott állok a zsebemben a pénzzel, fél perc alatt kifizetném ha egy métert tudnék menni a kerékpárral. Nem akartam háztömböket menni, szokásom szerint gyorsan döntöttem volna. Azaz döntöttem: ettől a marhától nem veszek semmit.

Az illető még tett egy kísérletet, és azt mondta: feltesszük töltőre. Én nem vagyok műszaki antitalentum, és tudom, hogy azzal ott semmire nem mentünk volna. Nyilván kell legalább egy fél óra-óra ahhoz, hogy egyáltalán megmoccanjon a kerékpár.

Úri gyerek vagyok, nem szóltam semmit, azt mondtam kedvesen: - rendben, akkor talán majd máskor. És elviharzottam. Beszálltam az ott parkoló terepjárómba, melynek típusából látható, hogy nem egy komolytalan, csóró gyerek vagyok. Ekkor utánam szaladt az illető, integetett még valamit, de én ekkor már rákanyarodtam a főútra, és huss...

Fel akartam hívni Winkler urat kétszer is, hogy elmondjam neki a véleményemet, hátha tanul valamit belőle. Mindkét hívásomat felvette "valaki", de nem szólt bele.

Hajrá Winkler.

PS: a neten ezt az egy képet találtam a boltról. Nem tudom ki fotózta, de őstehetség lehetett ő is :)